Átvételi információk az I+ oldalamon olvashatók!
E könyv – műfaját tekintve – szociográfia, témája pedig a tiszántúli aprófalvak szexuális világa. Nem statisztikák összeállítására törekedtem (bár az adatok összegzéséről nem mondtam le), inkább a minőségre voltam kíváncsi, az élmények érdekeltek, az aktusig vezető rituálétól, a befejezést követő levezetésig. Érzéseket, élményeket, gondolatokat, vágyakat kutattam, a zsigeri működést meghaladó többletet kerestem, és néha nagyon szép, máskor nagyon szomorú történetekkel, intim élethelyzetekkel találkoztam, soha ki nem mondott, esetleg suttogva megvallott édes asszonyi álmokkal, és igen egyszerű, puritán férfiszexualitással. Közben persze meglepetéssel tapasztaltam, hogy az aprófalvak világában a legintimebb pillanatok is valamiképpen közösségi kontroll alatt állnak, s a (kölcsönös) örömszerzés kifinomultabb lehetőségeivel szemben milyen merev elutasítás nyilvánul meg – elsődlegesen a férfiak részéről.
Azért tartom fontosnak ezt a témát, mert legmélyebben leginkább feltárulkozóan a szexualitásban fejezzük ki önmagunkat. E kétszemélyes happeningnek nincs előre megírt forgatókönyve, az „ itt, most és vele” helyzet minden esetben a korábbi viselkedési programok felülírását teszi szükségessé, a tradicionális magatartási minták megújításának képtelensége ejakulatív rutinná silányítja az erotikát. Ez pedig senkinek sem öröm.
Magyarország Felfedezése sorozat
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2011-12-25 21:20
. Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle RITKA! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Fontos
-
PB gáz átfejtő szivattyú ( palackból-kocsiba) . 220V os hibátlanul működik, a motor szépen jár, a tömlők sérülés mentesek. a fej ép és tö...
-
MIWI 360 Deluxe játékkonzol, TV játék. 8 sport és 33 árkád játékkal, a képeken látható kiegészítőkkel. Eredeti csomagolású, kifogástalan...
-
BENCH FÉRFI KABÁT POLÁR BELSŐ BÉLÉSSEL M-ES NAGYON SZÉP ÁLLAPOTÚ!!!! PÁRSZOR LETT FELVÉVE!! Váll: Mell: Ujj: HOSZ: Jelenlegi ára: 1 100 Ft ...
-
Eladó egy új Adidas Climalite női szabadidő alsó. Akár karácsonyi ajándéknak is megfelelő. Színe: Fekete. Mérete: M-es, 38-as. Személyesen F...
-
Eladó, a képen látható állapotban , JeromeK. Jerome: Három ember egy csónakban / nem számitván a kutyát/ cimű könyve Jelenlegi ára: 50...
-
MG 42-rakasz, Átvevő kódal, szín maradványok fellelhetők de még tisztítást igényel A két végében található felirat Patronenkasten 41. f. MG ...
-
szép állapot. Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-12-26 21:39 . a világ bélyegei - Jelenlegi ára: 1 Ft
-
NEOVO - Professzionális nemesfém vázas Plazma TV / Monitor - EPT-4210AP A gyártó honlapja: http: //agneovo. hu/ A készülék működőképes, ha...
-
Energo Team spinning bot 60-120gr 270 2részes bot eladó Jelenlegi ára: 4 411 Ft Az aukció vége: 2012-01-15 17:36 . Energo Team spinning bo...
-
II. vh-s makett, hiányos. Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2011-10-22 16:58 . II. vh-s mak...